AS Római
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Események
 
Fórum
 
Üzenőfal
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
Dicsőségtábla

 

 

 
Bajnoki meccsek
Bajnoki meccsek : 2013.06.09. ASR- U.V. Bordó 1-6

2013.06.09. ASR- U.V. Bordó 1-6

Magnum  2013.06.01. 17:53

Magas volt az UVB "sugárzás"


Lezajlott az utolsó forduló is a bajnokságban.
 
Az előttünk lejátszott eredmények tudatában  már az előjelek sem voltak túl fényesek.
Tudtuk, hogy maximum egy helyet javíthatunk  a jelenlegi helyezésünkön.
Sajnos ez nem jött össze. Körülményesek és pontatlanok voltunk sőt még büntetőt is hibáztunk (Monoki L.)
De ez még az első félidőben nem jelentett akkora hátrányt mint a későbbiekben.
Gyanús volt az ellenfél összetétele de ezt nem tudjuk le ellenőrizni ugyanis a KBL honlapján alig vannak fenn képek róluk.
De mindegy ez nem változtat azon, hogy nekik fontosabb volt ez a mérkőzés, hiszen ezzel a győzelmükkel bent maradtak az első osztályban.
Mi már kicsit hitehagyottan, pontatlanul, kapkodva játszottunk.
Még egy adalék, a mérkőzés jegyzőkönyvet kitöltő spori nem 1-6-ot írhatott be végeredménynek mert a küldött tabellán csak 1-5 szerepelt, ez van.
Itt a nyári szünet, lehet készülni a következő idényre!
 
Hajrá ASR hajrá Római
 
AS Római - UV Bordó (1-2) 1-6
ASR: Szokolovszki M. - Csavera B., Tóth A. - Balázs G. - Veréb N., Monoki L.
Csere: Bodon Z., Kis B., Veréb T., Reisz A.
Gólszerző: Monoki L.

 
Bajnoki keret
 
Csapatvezetés
 
SZAVAZÁS
Lezárt szavazások
 
boldogsag.net

 

 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros